2010. augusztus 21., szombat

zseb - mesegombokkal

Elkészült a zseb Ádám nadrágjára és felkerültek rá Eszterin mesegombjai is. Így lett teljes a kép!:)

2010. augusztus 19., csütörtök

nyári nadrág - nem csak idénre!

Elkészült a nyár számomra egyik legfontosabb műve: kantáros nadrágot kötöttem Ádámnak igazi vidám, nyári színekből, a leírásban ajánlottnál vékonyabb fonallal, kisebb tűvel.
Nagy öröm, hogy sikerült, hiszen más fonalvastagsággal, tehát más szem- és sorszámmal kellett dolgozni és a munka során egyetlen sort sem kellett visszafejtenem, a kísérlet sikeres lett! Az eredeti modell térdnadrág volt sokkal nagyobb nyak- és karkivágással, de azt gyorsan eldöntöttem, idénre hosszú nadrágnak szánom, jó lesz jövőre térdnadrágosnak, így tovább gyönyörködhetem benne Ádámban!Egyetlen hiányosság még: most készül a zsebe, holnap rávarrom és tulajdonképpen akkor lesz 100%-os a mű!
Azt már most elárulom, hogy a zsebét is Eszterin mesegombjai díszítik majd, csak úgy, mint a vállát:)

2010. augusztus 5., csütörtök

még mindig pólófestés

Elkészült az utolsó ajándékpóló is, ez lett talán az egyik legszebb:

És ha már ilyen szépségek készültek, nem hagyhattam ki Hanna Fruzsit sem a sorból. Szerettem volna egy tündért neki, de ő végül halacskákat választott:
Így együtt is szépek:

feladvány

Minden nyáron van egy nap, amikor hatan lányok újra összejövünk a Balaton partján. Mondanám, hogy úgy mint rég, de nem úgy van, hiszen mindannyiunk körül 1-2 gyermek szaladgál már. A feladvány, amit meg kellett oldani: mivel szerezz meglepetést csupa oviskorú gyerkőcnek, akiket a szüleik, nagyik, népes családok mindenféle széppel-jóval ellátnak évközben? Legyen újdonság, egyedi és persze tudjam elkészíteni időben. A feladvány idei megoldása: pólófestés!
Kölcsönkaptam egy hétre Ariadne készletét és esténként munkához láttam. Az eredmény:









kívánságkesztyű

Kint tombol a kánikula, én meg zongorakesztyűt horgolok - már megint. Norka kívánsága volt, s mert nemsokára találkozunk, nekifogtam a kiválasztott színnek. Félkészen is látszik, hogy mutatós lesz türkizben is a kedvenc mintám:

2010. augusztus 4., szerda

régen vágyott bikini - most elkészült!


Évek óta készültem rá, de idén jött el az ideje: bikinit horgoltam! A Catania fine (vékony) verziójából, egyszerű, de annál mutatósabb mintával. A képen ugyan nem látszik jól, de csokibarna-rózsaszín-mentazöld az összeállítás. Gyors sikerélményt hozott és nagyon kellemes viselet!
Related Posts with Thumbnails