Azt a bizonyos

Vénusz stólát, amin annyian tanulták a csipkekötést Barkáéktól, végre megkötöttem.
Na nem most, amikor hideg van, tiszta dér az udvar, fagyottak a levelek és ideje van stólát, sálat kötni.
Tavasszal kezdtem, félretettem, jóidőre "ott felejtettem", majd nyáron a restanciákat felszámolva újra kézbe vettem.

A legforróbb júliusi napokon, amikor mindenki nyakig vízben hűsölt, a Balaton partján kötöttem a második felét, no meg útközben hazafelé.

Emlékezetes maradt az út, a gyerekek egy szál lengében, az autó légkondija rendetlenkedett, mindenkinek vizes ruha, frissítő a kezében.
Csendesen előhúztam a gombolyagomat a táskámból. A párom döbbent tekintetére és kérdésére makacs igenléssel feleltem. Igen, kötök. Igen, sálat. Igen, gyapjú és nagyon meleg:D

A fonal 100% gyapjú, ukrán eredetű, Ariadnétól kaptam néhány éve, kifejezettem ehhez a stólához.

Őszanyó még itt van az évszakasztalon

de kint az udvaron már esik a hó.
Hétvégén advent jön, gondoltam mielőtt aludni tér, még lefotózom és megmutatom nektek.

 Őszanyó őrizte a mogyorókat, színes leveleket, madártollakat és mindazokat az őszi kincseket, amiket a gyerekek a ház körül és az erdőben gyűjtöttek.

Bár kint már hideg van, az anyó szoknyáján zöldek még a levelek:

Kendője nagyimintával készült, s elöl egy apró jáspis fogja össze:

Nehéz téli álomra fektetnem őt, hiszen az ősz számomra mindig az év egyik legszebb időszaka és idén különösen szép, meleg és napsütéses volt.

A háttérben az írólapnál alig nagyobb akvarell őszi hangulatkép - míg kint sötétedik, belül őrizzük a nap melegét és a fényt.

A hideg reggelekért, fagyért és szürkeségért majd már csak az advent fénye és a ropogós hófehér csillogás kárpótol.

Budapesttől Linzig

öt órányi az autóút. Ennél két órával hosszabb volt számunkra a kitérők és megállók miatt. Ezek szerint pont 7 óra alatt készült el Ádám új sapkája, amit szó szerint a szükség szült: titokzatos módon mindkét sapkája eltűnt a nyáron(?!). Még nem adtam fel a reményt, hogy egy titkos dobozból vagy szekrény mélyéről egyszer csak előkerülnek, de addig is kellett a szeptember közepi igencsak hűvös napokra valami, ami puha, meleg és persze zöld.

Kissé laza lett, de az évek során még biztosan belenő a most még csak 4,5 éves.
A fonalat Ariadne régi készleteiből vásároltam, annyit tudok csak hogy gyapjú. 5-ös zoknikötővel kötöttem ravelrys minta alapján.

Játékot vagy babaruhát készíteni

sokszorosan hálás feladat. Méretből adódóan gyors sikerélmény, a gyerek boldog, az anyuka meg büszke:)
Amikor ilyen gyors sikerre vágyom, mindig előhúzok valamit a ládámból a gyerekeknek. A ravelry-n mászkálva találtam ezt a finom darabot, amit gondolom leginkább magamnak szerettem volna, de nem volt nehéz fellelkesíteni a lánykát sem:D

 Barka Cinege rózsaszín és fehér szálát fogtam össze, hogy ne legyen túl vékonyka vagy nyúlós, de azért könnyed maradjon. A Cinege nagy kedvencem volt, amíg lehetett kapni, s akár pazarlás is lehetne a játékra való hasznosítása, mégis jó választás volt. A képek természetesen nem színhűek, még mindig telefonról ....

Tanulságos viszont, hogy - nyári projekt lévén - anyáéknál az udvaron blokkoltam, s hagytam kint 2 órát száradni. Mikor kimentem érte, döbbenten vettem tudomásul, hogy a gyönyörű fehér szál a színén megsárgult (gyakorlatilag megégett a napon), amit soha nem gondoltam volna, főleg nem 2 óra alatt. Ez utóbbit azért is teszem közzé, mert nem a fonal minőségét, hanem a sugárzás fokát okolom - nem lehet eléggé vigyázni a nyári hónapokban...

Még ajándék...

Hanna hétvégén zsúron volt, elsős osztálytársa ünnepelte 8. születésnapját. Nagyon kevés időm maradt készülni és ebben a korban az angyalok még nagyon közel vannak hozzájuk, így nem volt kérdés, mi lesz az ajándék.

A hírek szerint sikerült örömöt okozni!

Tavaszra készült

a szoknya, de már az enyhébb téli napokon elkezdtem hordani az első kötött szoknyámat. Máig emlékszem, milyen furán néztem néhány éve, amikor a blogokon és közösségi kötős oldalakon kötött szoknyák kerültek terítékre. Egyrészt hatalmas munkának tűnt, másrészt költségesnek gondoltam, hiszen sok fonal kell hozzá, s valamiért azt is gondoltam, hogy amiben ennyi fonal van, az csak nehéz lehet.
Karácsony előtt bevásárlóközpontban járván fordult a kocka. Vidám és fiatalos kötött szoknyákat, miniszoknyákat láttam a kedvenc butikomban. És persze a karácsony után meginduló leárazáson már híre-hamva sem volt.

Mivel a január csendes, ráérősebb, betegség miatt házhoz kötött volt, bőven volt idő, hogy elkészítsem az első szoknyát, amire annyira vágytam.
A minta egyszerű, ám igen nagyszerű. A derékpánt körben készül, varrás nélkül, összekötéssel zárul lefelé, eleje-hátulja külön kötve, oldalt láthatatlan matrac-öltéssel varrva.
Ami pedig a korábbi előítéleteimet illeti: régen volt már ilyen haladós és látványosan gyorsan készülő projektem, 6 gombolyag drops Nepal van benne, ami a téli barkás leárazással alig több, mint 3.000 Ft anyagköltség, ami pedig a viseletét illeti: néha magamra kell nézni, tényleg rajtam van-e a szoknya, mert annyira könnyű, mintha nélküle járkálnék a világban.

A gyerekeim számára talán természetes, hogy anya köt, ami elkészül az pont jó, kellemes és még szép is, de saját magamat kényeztetni egy számomra szokatlan darabbal, ami pont olyan, pont akkora, pont jó, bontás, bosszankodás és tépelődés nélkül, hát az igazi jutalomjáték és újfajta örömérzés!

Megfogadtam

könnyelműn és optimistán még decemberben, hogy nem veszek több fonalat, amíg be nem fejezem, amiket elkezdtem és el nem használom azokat az anyagokat, amiket konkrét tervhez vásároltam. (Úgy nagyjából egy évig biztosan lenne mit csinálnom...)

Még csak február van, de a fogadalmat kétszer is megszegtem. Először akkor, amikor Barka Gabi elkezdte kiárusítani a Tavaszi szél készletet, mondván, ilyen nem lesz többé. Az nem lehet, gondoltam, mert a Tavaszi szél az egyik kedvencem, raktároztam hát néhány holmira valót.
Másodszor akkor, amikor január végén megláttam Ariadnenál ezt:

Egész pontosan akkor még motringban volt, de hirtelen örömömben a motringot le sem fotóztam, csak a gombolyagot úgy a kendő felénél. 
Ariadne megmutatta, miket festett a héten, én meg le sem tettem többet. Akkor azt ígértem neki, egy hét múlva mutatom a kendőt,amit korábban kinéztem magamnak a ravelryn, de kicsivel több idő kellett hozzá, mert a gyerkőcök felé is volt elmaradásom.

Még aznap, hogy hazaértem és felgombolyítottam, nekiálltam megkötni ezt:

 

Tulajdonképpen nem is tudom, milyen fonal, csak azt, Ariadne festette és gyönyörűek a színei. 
A minta ingyenesen elérhető a ravelryn itt.

És az eredetileg 5 dkg-os gombolyagnak még majd a fele megvan - ebből még a kicsi lánynak is lesz valami.

Nem gondoltam volna,

hogy egy kisgyermek téli ruhatárának legkritikusabb pontja épp a kesztyű. Mi a 3 éves Ádámmal ezen a nagyon hideg télen ide jutottunk. Az ötujjas enyhébb időben külön tortúra, nem akarja illeszteni az ujjacskáit a lyukakba. A szánkózós egyujjas-bundás meg lepotyog az apró mancsocskákról. Semmi másra nem vágytunk, mint könnyen felvehető legyen, puha, meleg és illeszkedjen a kezecskékre. Nosza, végül felcsaptam a netet a megfelelő oldalon: Jucuu régóta csodált egyujjasánál. Hipp-hopp megoldódott a többhetes gond, Ádám legszívesebben még aludni is kesztyűben menne.

Mivel nem bíztam benne, hogy a sapkából-sálból maradt Barka Zauberwiese és Felhő maradéka elég lesz (bőven elég lett volna...) használtam hozzá minden színben és anyagában hozzáillő maradékot (Diplomata, más Felhő árnyalat)

A nagy hidegre való tekintettel

sálak is készültek a sapkák mellé. Ádámét még az Angyalok hozták, s igen nagy tetszést aratott. Olyannyira, hogy a családfő is megjegyezte, egy ilyet bizony ő is szívesen elfogadna.

Most már nem csak a sapkájuk, a sáljuk is apja-fiás.

A világsokék gyermeksál a Barkáéknál ősz végén kapható Zauberwiese sötétkék Felhővel (Berlin árnyalat) csíkozva, a felnőtt sál szintén Barkától Diplomata Platina árnyalat, ugyanazzal a Felhővel csíkozva. A fotók ugyanabban a fényviszonyban készültek, mégis a kékben sokkal sötétebbnek tűnik ugyanaz a fonal. Talán a bal felső képen, ahol épp összeérnek a csíkok a két sálon, látszik, hogy ugyanaz a fonal.

Mindkettőt körbehorgoltam, Ádámét a világoskék alapszínnel és rojtot raktam rá, a páromét (mivel a szürke már nem lett volna elég a körbehorgolásra, a sötétkékkel. A körbehorgolás a mindennapokban tulajdonképpen nem is látszik, talán csak a tartása lett szebb a sálaknak.

Másfél éve szereztem...

tavaly télen kötögettem.
Fejtegettem, kötögettem, tél végére félre tettem.
Idén aztán nekiláttam, ősz derekán megcsináltam.
Egész télen viselhettem, most le is fényképeztem,
s nektek ide feltettem.

Egy szó, mint száz, jó rég óta készült a sapkám. Fontos volt, hogy befejezzem, mert nem volt másik. Mióta ezt a fonalat beszereztem, azt mondtam, ebből, vagy semmi másból.

A leírást a ravelryn találtam, s nagyon csábító volt, mert One Day Beret néven fut - gondoltam gyors projekt és nagy öröm lesz. Ehhez képest én inkább One Year Beret-nek keresztelhetném, igaz, ez az én hibám.

A minta nagyon szellemes és elronthatatlan, mert a kötés középről kezdődik, tetszőleges méretig bővíthető, azt követően az egyenes szakasz hossza határozza meg, mennyire lelógós a sapi, végül jön a fogyasztás, fejméretre igazítás és a passzé.  A gyerekek sapkái idén télen ugyanezzel a módszerrel készültek, s mindegyiknek elsőre tökéletes volt a mérete.

Ami miatt közel sem vagyok olyan elégedett, mint amennyire örülök neki az az, hogy túlságosan sokáig szaporítottam, ami nemcsak rengeteg (fölöslegesen) elhasznált fonalat jelentett, hanem azt is, hogy az egyenes szakaszt nem tudtam olyan hosszúra hagyni, ahogy eredetileg képzeltem. Ha megtettem volna, hordhatatlanul lógós lett volna.

Fejtettem ugyan vissza az első nekifutás szélességéből, de ma azt gondolom, mégsem eleget.
Apró fazonbeli hiányosságai ellenére nagyon szeretem és nagy elismeréseket is váltott ki mindenfelé.
A 10 dkg-os motringból egy pár ujjatlan kesztyűre futotta még, ami csodásan puha viselet.

A fonal: Manos del Uruguay, Libra árnyalat (1001 fonal; 70% gyapjú, 30% selyem)
Tű: 4-es zoknikötőtű és körkötőtű

Ígéretet tettem

magamnak az ősszel, hogy többé nem hagyhatja el saját készítésű ajándék úgy a házat, hogy nem készül róla fotó. Mivel sok éven át főleg ajándékba készültek a kisebb-nagyobb szépségek, ezek lenyomatot csak az én szép emlékeim közt hagytak, s amikor sok év után egyszer listát készítettem, magam is meglepődtem, milyen sokan vannak és milyen sokfélék.

E fogadalom miatt készült csupán e gyors fotó az aprócska kötött cicáról, amelyet egy 3 éves kislány szülinapjára vittünk még decemberben. A gépünk - ahogy mostanában olyan sokszor - rakoncátlan volt, így jó kép egyáltalán nem készült. Ezt a két valamennyire vállalhatót azért sikerült megmentenem s a rend kedvéért ide is felkerültek.

Zokni helyett sapka

az idei ősz-tél slágere. A fotókkal nagy elmaradásban vagyok, így visszafelé kezdem, a legfrissebbel, mert merő elfogultságból ez a kedvencem.

Az én túlbuggyos beretem után Hanna nagyon szeretett volna valami nagylányos buggyos sapkát, de csak módjával mertem bővíteni, nehogy nagyon lecsúszkálós díszviselet legyen.

Az anyaga Barkától való Zauberwiese, amit webshop fotója alapján valamiért jelentősen vastagabbnak gondoltam, pedig ott volt minden információ. A kellő melegség és tartás miatt két szállal kötöttem a sapkát és a sálat is. Nagyon szép lett és csudafinom viselet. Meglepve vettem észre, hogy az egyébként túlságosan vékonyan öltözni akaró kislány magán felejti a sapkát akkor is, ha már fedett térben vagyunk és más fejfedőt rég levett volna. Nem feszegettem a kérdést, de gyanítom, hogy olyan puha és lélegző viselet a fején, hogy nem zavarja, amikor belép egy fűtött térbe:)
A fehér virágot Barka Cinegéből horgoltam rá egy a horgoblogon talált rózsaleírás alapján - ezúton is köszönet érte!

A sál mintáját egy szülinapra kapott régesrégi mintagyűjteményben találtam. Nagyon egyszerű és haladós volt, nem győztem kötni!

Óvodások öröme

A nyárutó egyik legszebb feladata a bábvarrás volt. Ovisainknak volt már néhány, szám szerint három. Királyfi, királylány, szegénylegény. Sokat forgatják őket az apró kezek, s kevesen voltak úgy igazán egy meséhez. Az óvónéni kérése csupán annyi volt, a már meglévőkhöz illeszkedő meseszereplők szülessenek. Ki más következhetett volna a sorban, mint egy szorgos lány, egy furfangos erdei törpe és egy nagyon-nagyon bölcs öreg király. Ez utóbbi itt még korona és aranyszegély nélkül.

 

 A fotózásról lemaradt a kedvencem, egy vénséges vén öreganyó. Annyira megszerettük őket a gyerekekkel együtt, hogy hamarosan otthoni használatra is készülni fog néhány!

Hétfő óta...

... nincs több kifogás, hiszen megjött a várva várt, gyönyörűséges Kromsky orsóm és ajándékba egy kis gombolyag színátmenetes gyapjút is kaptam Ariadnetól!

Hétfő óta simogatom és barátkozom vele és most már nincs mese, neki kell látni! Ahogy Anett mondta: napi tíz perc! Úgy lesz.

És ha már fonás, akkor álljon itt egy hiánypótló kép: a novemberi fonókörön készült első és mindezidáig egyetlen próbálkozásom eredménye:

A hosszú hallgatás...

.... egyik oka ez a pihe-puha babatakaró volt, amelyet nagyon kedves barátaink kislányának kötöttem az elmúlt hetekben. A Barka Felhő fonala - ahogy a neve is sejteni engedi - puha, könnyű, simulékony. Szép álmokat Réka baba - viseld egészséggel!

Gyapjúnap?! Lánynap!!!

Igazság szerint már több, mint egy hete készültem rá, hogy egy napot kettesben lehessek Hannával. De hogy erre épp a pilisszentlászlói Gyapjúnapon kerül sor, azt nem gondoltam.
(Bár azt sejtettem, hogy a család férfitagjai nem fognak lelkesedni a programért, legfeljebb az utánozhatatlan kemencés pizzáért!)
Reggel 10-kor már az iskolában voltunk "ketten-lányok" és kerestük az angyal-termet: legfontosabb tervünk az angyalkészítés volt, s gondoltuk utána még jöhet, ami belefér.
Fontos volt, hogy sikerrel járjunk, hiszen előző nap a baráti körben megszületett Vince baba, az egyik angyal neki készült. Íme:


Ez pedig Hanna apró kezei között született anyai segítséggel és a keresztségben a Tulipánangyal nevet kapta:


Az gyorsan kiderült, hogy nagyon sok lehetőség van és nagyon kevés az idő. Mivel saját orsóm még mindig nincs, a fonást ezúttal kihagytam. Azt gondolom, akkor lesz majd az igazi, ha mindig tudok itthon egy picit gyakorolni. Némi nézelődés után azt gondoltam, horgolok egy kicsit, mert az ugye sosem árt és kerekedett egy hajgumira való a nagylánynak:

Hanna eközben már rég a gyerekek számára kialakított termeket járta: festett, csigát nemezelt, agyagozott, játszóházban volt.
Ennyi élmény, öröm és egy gombás-paradicsomos kemencés pizza után úgy délután fél3 tájékán hazasétáltunk a hegytetőre. Azt gondoltam, jöhet a jól megérdemelt pihenés, de ezúttal tévedtem. Hannus annyira lelkes volt, elővetette velem a gyapjúsdobozt és alkotásba fogott. Készített egy kis golyót eredetileg a horgolt virág közepébe. Aztán fellelkesült, hogy ő virágot fog nemezelni, mert ő azt már látta egy néninél, hogyan kell...
Gondoltam, az indítás nem árt, egymásra segítettem neki a különböző rétegeket és az első mozdulatokat együtt végeztük. De ezen túl ez már az ő alkotása lett:


Amint az szépen látszik, a golyócska is ide vándorolt a végén.
Az igazi meglepetés azonban még csak akkor ért, amikor másnap reggel a korán kelő kislány azzal fogadott, hogy a maradék (értsd: lehullott) gyapjúból készített nekem egy kis virágot:



Igazából erre vagyok a legbüszkébb, mert ez saját kis találmánya és fantáziája. Nagy örömet okozott vele és arra gondoltam, nemezelőtűvel véglegesítem, hogy időtálló legyen.

Ha pedig ma ennyi virág sorra került, akkor jöjjön ide még egy pár. A decemberi kézimunkakörön készült még, de nem akartam korán feltenni, nehogy leendő tulajdonosa idő előtt meglássa. Mivel a találkozó azóta sem sikerült, most már nem várok tovább, idekerül a leltárba.

Egy kosárnyi...

...Barkaság!
Ez a mai nap termése. Már az ünnepek óta készültem Barkáékhoz, de csak most jutottam el. Az új év új tervekkel teli és már alig vártam, hogy kézbe vegyem, összeválogassam, hazahozzam őket. Egy nagyobb kosárral babatakaróhoz:


Közepes kosárral kislány sapkához:
és egy apró kosárral csipke kesztyűhöz:


Szépek, puhák, melegek - és remélem elég gyorsan készek!!!

Bújócska!

Megkerült az orsón font gombolyag. Jól eltettem, napokig készültem a fotózásra, ami két kicsi gyerkőc mellett csak nem akart sikerülni.
Volt ma egy nyugodt órám, készítettem az elmúlt napok kapcsán szép fotókat. És tessék. A gombolyag megint elbújt!
Azt már nem mondom, hogy eltűnt, de hogy nem látom sehol, az szentigaz...
Ha egyszer összetalálkozom vele, azonnal megörökítem:)

Fontam én is! De tényleg!

Az úgy volt hogy...
Volt egy fonókör Pilisszentlászlón. És mentem. Se rokkám, se orsóm, csak kíváncsiságom. Kézenfogva jött velem az ötéves Hanna talpig izgalomban. Anyuciiii, te is fonni fogsz? Igazán? Mikor? és Milyen lesz a fonalunk? És azt tényleg hazavisszük?
Záporoztak a kérdések.
Meg kell mondanom, rokkák reneszánsza ide vagy oda, azért nekem a kézi orsó volt az igazi révület. Néztem Anettet, ahogy a bemutatkozások alatt pörgette az orsóját, pókhálóvékony csipkefonal sodródott ki az ujjai közül, alig akartam hinni a szememnek, pedig hallottam már, milyen ügyes.
Megpróbáltam a rokkát is, szép is, jó is, egyszer biztosan szeretnék. Na de egy gyönyörű röppenő orsó, az volna az igazi...
És csodák csodája, délután közepére a gyakorlatlan ujjaim közül kisodródott egy gyerekmaroknyi fehér-sárga gombolyag.
Egyenetlen persze, meg helyenként túlsodrott, de hát az első méterek csak megvannak.
Hanna büszke volt, ragyogott a szeme, hozta haza a kincset. (Kerestük is hárman fél órán át, amikor nem találta, zokogott, s közben ott lapult a kicsiny zsebében.)
Napokig azzal aludt, szorongatta álmában, úgy örült neki.
Ez a bejegyzés azért is késett ilyen sokáig, mert nem akart megválni tőle a fotózás kedvéért sem.
A napokban kezembe akadt a kispárnája alól, eltettem a dolgaimhoz, hogy alkalom adtán készítsek egy képet róla. De lába kelt. Keresem bizonyítékát annak, hogy igenis én is fontam! Tényleg!